Időpont-
foglalás

Szabó, magából író lesz!

2017. 10. 04

Szabó Magda, a büszke debreceni polgár, a lázadásra hajlamos diák, a klasszika-filológus, a politikai okokból félreállított költő, a magyar Református Egyház első női vezetője, a Kossuth-díjas művész, a stílusikon és nem mellesleg a legolvasottabb magyar író, idén ünnepelné 100. születésnapját. Ebből az alkalomból a műveiben többször is megidézett iskolájában, a Dóczy Gimnáziumban (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) emlékházat avattak, és még Abigél szobrát is felállították az iskola udvarán a mai diákoknak.

Szabó, magából író lesz!

Kevésbé alkalmas időpontban aligha mehettem volna a debreceni Dóczy Gimnáziumba, hogy Szabó Magda és az iskola kapcsolatáról, illetve az írónő születésének 100. évfordulójára elkészült emlékházról érdeklődjek. Ilyés Ilona igazgató és Tankó Istvánné igazgatóhelyettes éppen a szalagtűző próbájáról érkezett vissza, hiszen amellett, hogy az iskola ápolja Szabó Magda emlékét, ma is működő intézmény, amelybe kicsit több, mint 400 diák jár. Hiába kezdődtek meg a héten az írónőre emlékező, úgynevezett Matula-napok, és hiába készülnek az évfordulóra, az iskolában nem áll meg az élet. Egyszerre kell intézni a diákok ügyeit, szervezni az iskola életét és felügyelni az évfordulós eseményeket, amelyek közül a legfontosabb a Szabó Magda Emlékház átadása.

Ilyés Ilona elmondta, hogy két évvel ezelőtt kapták letétbe az írónő hagyatékát Tasi Gézától, Szabó Magda örökösétől, és ez tette lehetővé, hogy elkészüljön az emlékház. Előtte is működött már egy emlékszoba az iskolában, amely Szabó Magda halála után egy évvel nyílt meg, és népszerűsége az iskolát is meglepte: egész Európából jöttek a hűséges olvasók, akik az írónő gyökereire voltak kíváncsiak.

Az emlékház létrehozását azóta tervezték, hogy megkapták a hagyatékot, az átadást pedig a centenáriumra időzítették. Emellett egy emléktábla is került az iskola falára, Juha Richárd szobrászművész bronz domborművével, de a diákoknak talán az a legizgalmasabb, hogy az udvarban felállítják Abigél mását is.

Forrás

Nyitvatartás

Csak bejelentkezés alapján fogadunk vendéget.

Nyitvatartási rend megtekintése ›

Megközelítés

Címünk: 4024 Debrecen, Kossuth u. 35.

Térkép megtekintése ›

Belépődíjak

Tájékozódjon a jegyek típusáról és egyéb díjainkról.

Belépődíjak megtekintése ›

További aktualitások:

Ünnepi nyitvatartás - 2026. augusztus 20.

Ünnepi nyitvatartás - 2026. augusztus 20.

Kiemelt hír | 2026. 08. 14

ÜNNEPI NYITVA TARTÁS:2026. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK 12-16 AUGUSZTUS 20-ÁN A BELÉPÉS INGYENES!2026. AUGUSZTUS 21., PÉNTEK ZÁRVA

Tovább olvasom
Apropó

Apropó

Kiemelt hír | 2026. 07. 24

Július 22-én a Magdák, Magdolnák, július 23-án a Lenkék ünneplik a névnapjukat. Ebből az alkalomból Szabó Magda és édesanyja, Jablonczay Lenke sírjára kardvirágot és ...

Tovább olvasom
Múzeumok Éjszakája 2026

Múzeumok Éjszakája 2026

Kiemelt hír | 2026. 06. 22

Az első tárlatvezetésen vendégeink közt köszönthettük Tompa Enikő országgyűlési képviselőt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti ...

Tovább olvasom