Bánfalvy Ágnes színésznő a Múzeumok Éjszakája című rendezvény kiemelt programjaként (Az) Abigél Gólpasszától indulva című beszélgetésen volt a vendégünk. Az érdeklődők – mondhatni –, soha nem hallott (vagy eddig előttünk nem ismert) történeteket, kulisszatitkokat ismerhettek meg az Abigél filmsorozat forgatásáról és annak népszerűségéről.

Bánfalvy Ágnes az épületbe lépve tiszteletbeli dóczysként fényképezkedett jelenlegi dóczys lányokkal. Ezzel a közvetlenséggel nem csoda, hogy pillanatokon belül mosolygó fiatalok vették körbe. Úgy néztek a hajdan Torma Piroskát megformáló színésznőre, mint ahogy a matulás lányok Horn Mici érkezésekor elragadtatottan figyelték az elegáns, vidám asszony, minden mozdulatát.
A hét órakor kezdődött tárlatvezetésen, amit Bánfalvy Ágnes felolvasásával színesítettük abszolút siker az Örömhozó, bánatrontó kötet 19. levelének szövege volt, melyben Szabó Magda saját magát, egy napját a macskájának a szemszögéből ironikusan jelenítette meg. A színésznő hangján megszólaló cica nagyon egyedi, különleges élményt adott, és kiváltságosak vagyunk, akik ezt az előadást hallhattuk.
A Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítványtól kapott virágcsokrát kérésére az író sírján helyeztük el.
Kedves Érdeklődők!2025. december 19. és 2026. január 4. között az Emlékház zárva tart!Január 5-től hétköznap 10 – 16 óra között csak előre bejelentett csoportokat fogadunk (min. 10 fő).
Tovább olvasom
2025. november 19-én (szerdán) 15 órakor Szabó Magda halálának az évfordulóján ingyenes, speciális – a Mézescsók Cerberusnak című kötetet történeteire építő – ...
Tovább olvasom
Szabó Magda születésének 108. évfordulója alkalmából a Hatvani István Általános Iskola 4.b osztálya látogatott el az Emlékházba. A múzeumpedagógiai foglalkozáson az írónő ...
Tovább olvasom