Időpont-
foglalás

Emlékházat avattak Szabó Magda századik születésnapjára Debrecenben

2017. 10. 04

Fonott copfok, egyszerű szabásvonal. A szürke ruha sokak számára lehet ismerős az Abigél című filmből. A Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának udvarán kialakított emlékmúzeumban ezt az öltözetet is kiállították, az iskola tanulójaként Szabó Magda ugyanis ilyet hordott. De itt van az írógépe, a szemüvege és egy telefon is, amelyet ha felveszünk, az írónő szól hozzánk. Debrecen szülötte nagyon szerette egykori iskoláját, ahol halála után egy évvel emlékszobát alakítottak ki, ezt bővítették emlékházzá.

Emlékházat avattak Szabó Magda századik születésnapjára Debrecenben

- Kinőtte magát azért, mert a szívünkben is sokkal nagyobb Szabó Magda, mint azok a tárgyak, könyvek, ruházatok, emlékek, fényképek, amelyek belekerültek egykor a szobába, most pedig az emlékházba - mondta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.

Az emlékház avatása kapcsán Papp László polgármester sorsszerűnek nevezte azt, hogy a reformáció 500. és a magyar református egyház alapításának 450. évében ünnepeljük a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakjának 100. születésnapját. - E szellemi örökség alapja az a református hit, amelyet a családi és az iskolai keretek között zajló kálvinista szellemű nevelés tett megingathatatlanná, amely élete végéig kiapadhatatlanul táplálta személyes életét és írói munkásságát egyaránt - hangsúlyozta a polgármester.

Az ünnepségen részt vett a családügyekért felelős államtitkár is. Novák Katalin köszöntőjében azt emelte ki, hogy Szabó Magda minden írásában ott van a magyar nemzeti karakter. - Magyar író ő minden tekintetben, írásaiban ott van egytől-egyig a magyar gondolkodás, a magyar táj, a magyar emberek jellemző viselkedése, mondhatnánk azt is, írásaiban ott van a magyar nemzeti karakter - közölte a politikus.

Ugyancsak szerdán avatták fel azt a Szabó Magdát ábrázoló domborművet is, ami a Dóczy Gimnázium homlokzatán kapott helyet. A mű Juha Richárd alkotása.

Forrás

Nyitvatartás

Csak bejelentkezés alapján fogadunk vendéget.

Nyitvatartási rend megtekintése ›

Megközelítés

Címünk: 4024 Debrecen, Kossuth u. 35.

Térkép megtekintése ›

Belépődíjak

Tájékozódjon a jegyek típusáról és egyéb díjainkról.

Belépődíjak megtekintése ›

További aktualitások:

Múzeumok Éjszakája 2026

Múzeumok Éjszakája 2026

Kiemelt hír | 2026. 06. 22

Az első tárlatvezetésen vendégeink közt köszönthettük Tompa Enikő országgyűlési képviselőt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti ...

Tovább olvasom
„A holtig haza: Debrecen” roppanós íze című kiállítás megnyitójára

„A holtig haza: Debrecen” roppanós íze című kiállítás megnyitójára

Kiemelt hír | 2026. 06. 22

A Múzeumok Éjszakája 2026 intézményünkben előrendezvénnyel indult: 2026. június 11-én (szerdán) dóczys diákok részvételével „A holtig haza: Debrecen” roppanós íze című ...

Tovább olvasom
Meghívó -

Meghívó - "A holtig haza: Debrecen" roppanós íze című kiállításra

Kiemelt hír | 2026. 06. 15

A Radics család és a Szabó Magda Emlékház szeretettel meghívja Önt és családját"A holtig haza: Debrecen" roppanós íze című kiállítás megnyitójára 2026. június 17-én, szerdán 11 órára.

Tovább olvasom