Időpont-
foglalás

Szabó Magda 100 – debrecenben minden az íróról szól a következő hetekben

2017. 09. 29

Debrecenben a következő két hétben minden Szabó Magdáról szól: a város színházi fesztivállal, szoboravatással, emlékház átadásával emlékezik nagy szülöttjére közelgő századik születésnapja alkalmából – jelezte Debrecen kulturális alpolgármestere pénteken a rendezvények beharangozó sajtótájékoztatóján a Csokonai Színházban. Komolay Szabolcs felidézte, hogy Szabó Magda milyen büszke volt Debrecenre, krónikása volt a kornak és a városnak, szinte kanonizálta Debrecent. „Minden debreceninek kötelessége Szabó Magda emlékét ápolni, meg kell tartani a város egy jelképének” – mondta Komolay Szabolcs, felidézve, hogy Szabó Magda munkáit 42 nyelvre fordították le és ma is rendkívül népszerű mások mellett Olaszországban, Franciaországban vagy az Amerikai Egyesült Államokban.

Szabó Magda 100 – debrecenben minden az íróról szól a következő hetekben

Az író születésének 100. évfordulója alkalmából október 2. és 10. között először rendezik mag hagyományteremtő szándékkal a MagdaFesztet Debrecenben, amelyen Szabó Magda műveiből készült vagy általuk inspirált, illetve a nőket középpontba helyező színdarabokat mutatnak be.

Ráckevei Anna, a Csokonai Színház igazgatója hozzátette: összegyűjtötték az ország színházaiban jelenleg műsoron lévő Szabó Magda-darabokat, ők maguk pedig felújították két korábbi bemutatójukat, a Régimódi történetet és Az ajtót.

A fesztivált Szüts Apor A hallei kirurgus című kortárs operájának előadása nyitja meg, amely Szabó Magda azonos című rádiójátéka alapján készült. Az est második felében a korábbi főszereplő, Händel műve csendül fel, amely Galatea, a nimfa és Acis, a pásztorfiú szerelmének történetét idézi fel.

Szabó Magda születésnapján, október 5-én díszelőadáson mutatja be a Csokonai Színház társulata a Régimódi történetet. Három estén át tűzik műsorra a Budapesti Operettszínház Abigél előadását, lesz gyerekeknek szóló bemutató, Alföld irodalmi est, a MagdaFeszt záróeseménye pedig egy különleges koncert lesz Miklósa Erika operaénekes és Szirtes Edina Mókus hegedűművész közreműködésével – sorolta a programokat Ráckevei Anna.

Gáborjáni Szabó Botond, a Református Kollégium nagykönyvtárának főigazgatója arról számolt be, hogy az évfordulóra felavatják Szabó Magda emlékházát egykori szeretett debreceni iskolája, a Dóczy gimnázium udvarán.

Meglepetéssel is készülnek: felkutatták az Abigél televíziós változatában látott Abigél-szobor eredetijét, amelyről Győrfi Lajos szobrászművész készített pontos másolatot – tette hozzá.

A szobrot a Dóczy épületének sarkánál állítják fel, s a gimnázium mai növendékei – akárcsak az egykori Matula intézet lakói -, elhelyezhetik majd üzeneteiket a szoborkorsóban – ecsetelte Gáborjáni Szabó Botond hozzátéve, hogy a Református Kollégium falán pedig felavatják Szabó Magda emléktábláját.

A sajtótájékoztatón ott volt Katona Gyula debreceni vállalkozó, akinek az adományából az évfordulóra egészalakos Szabó Magda szobrot készít E. Lakatos Aranka szobrászművész. A szobrot a belvárosban, a Kossuth téren, a Református Nagytemplom előtt leplezik le október 5-én.

Forrás

Nyitvatartás

Csak bejelentkezés alapján fogadunk vendéget.

Nyitvatartási rend megtekintése ›

Megközelítés

Címünk: 4024 Debrecen, Kossuth u. 35.

Térkép megtekintése ›

Belépődíjak

Tájékozódjon a jegyek típusáról és egyéb díjainkról.

Belépődíjak megtekintése ›

További aktualitások:

Ingyenes tárlatvezetés

Ingyenes tárlatvezetés

Kiemelt hír | 2025. 08. 18

Kedves Látogatóink!2025. augusztus 20-án (szerdán) 14 órakor a magyar államalapítás ünnepén, a Virágkarnevál napján ingyenes tárlatvezetéssel várjuk Önöket. Tekintsék meg Szabó ...

Tovább olvasom
Augusztus 20-i nyitvatartás

Augusztus 20-i nyitvatartás

Kiemelt hír | 2025. 07. 31

Ünnepi nyitva tartás a virágkarneváli héten:2025. 08. 20: nyitva (12-16 óráig, államalapítás ünnepe, ingyenes)Bejelentkezés nem szükséges.Minden kedves látogatót szeretettel várunk!

Tovább olvasom
Tűzzománc kiállítás

Tűzzománc kiállítás

Kiemelt hír | 2025. 07. 21

A Szabó Magda Emlékházban látható tűzzománc kiállításról országos honlapon cikk jelent meg. Köszönjük. Az alábbi linken olvasható:Magyar Múzeumok - Jókai, a romant-ikon – Egy ...

Tovább olvasom