Jókai, a romant-ikon
Minden programunk ingyenesen látogatható, karszalag nélkül, mert a helyszínünk ráadás az öt kiemelt intézmény mellett.
I. Tárlatvezetések
Időpontok: 16 óra, 20 óra 45 perc, 21óra 15 perc, 22 óra 15
Helyszín: Szabó Magda Emlékház
Hagyományos tárlatvezetésünkhöz adaptálva Jókai Mórhoz kapcsolódó tűzzománc kiállítást nézhetnek meg a látogatók. A Főnix Tűzmadár Tűzzománc Szakkör tagjainak munkáiba kaphatnak betekintést a „Jókai 200 emlékévhez” kapcsolódóan.
II. Irodalmi körkép
Időpont: 17-17-30: Dr. Bényei Péter egyetemi docens (DE) A 200 éves Jókai Mór hagyományai címmel tart előadást.
Helyszín: Szabó Magda Emlékház udvara (esőhelyszín: DRK Dóczy Gimnáziumának Díszterme, 4024 Debrecen, Kossuth utca 35.)
Örökbe fogadva: Jókai-művek ajánlása, kerekasztal-beszélgetés Jókai Mór műveiről egyetemistákkal és meghívott vendégekkel (köztük a DRK Dóczy Gimnáziumának volt tanítványai).
Dr. Bács Jenőné Asbóth Vanda
Dr. Hadházi Zsófia
Homovics Panna
Győri Anna
Kovács Kincső
Tóth Júlia
III. Zenés irodalmi est (felolvasás és megzenésített versek)
Ősbemutató nálunk: megzenésített Jókai versek csendülnek fel.
Időpont: 19 óra-20. 20
Helyszín: Szabó Magda Emlékház udvara (esőhelyszín: DRK Dóczy Gimnáziumának Díszterme, 4024 Debrecen, Kossuth utca 35.)
Jókai Mór A debreceni lunátikus (részletek felolvasása) című alkotásának bemutatása, megszólaltatása Jókai Mór verseinek megzenésített változatával színesítve.
Az est megálmodója, a szövegkönyv készítője, felolvasás rendezője, a versek megzenésítője, az egész programsorozat címadója: Újhelyi Kinga Jászai Mari-díjas színésznő.
Előadók: A Csokonai Nemzeti Színház művészei és a debreceni Ady Endre Gimnázium néhány diákja
IV. A Dóczy Dicsőítő Zenekarának a szolgálata
Időpont: kezdés kb. 21-21.15 között
Helyszín: Szabó Magda Emlékház udvara (esőhelyszín: DRK Dóczy Gimnáziumának Díszterme, 4024 Debrecen, Kossuth utca 35.)
Kedves Látogatóink!2025. augusztus 20-án (szerdán) 14 órakor a magyar államalapítás ünnepén, a Virágkarnevál napján ingyenes tárlatvezetéssel várjuk Önöket. Tekintsék meg Szabó ...
Tovább olvasomÜnnepi nyitva tartás a virágkarneváli héten:2025. 08. 20: nyitva (12-16 óráig, államalapítás ünnepe, ingyenes)Bejelentkezés nem szükséges.Minden kedves látogatót szeretettel várunk!
Tovább olvasomA Szabó Magda Emlékházban látható tűzzománc kiállításról országos honlapon cikk jelent meg. Köszönjük. Az alábbi linken olvasható:Magyar Múzeumok - Jókai, a romant-ikon – Egy ...
Tovább olvasom