A cívisváros szoborállítással, emlékházavatással és színházi programokkal is tiszteleg előtte. Szabó Magda egész alakos szobrát egy helyi vállalkozó, Katona Gyula adományozta a városnak

A kompozíciót E. Lakatos Aranka, debreceni szobrászművész készítette. A Kossuth téren felállított alkotást (mely a hatvanas éveiben járó írót ábrázolja, amint egy macskás, zöld gránit padon pihen) október 5-én 17.30 órától leplezik le. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok.
A jeles nap alkalmából avatták fel a Dóczy-gimnázium falán elhelyezett emléktáblát is, ami Szabó Magda ottani tanulmányaira és munkahelyére utal. Az intézmény udvarán emlékház nyílt, és elkészült az Abigél című filmből ismert szobor másolata is. A Csokonai Színház hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a ,,Magdafeszt"-et, amelyet ezentúl minden évben megtartanak az író születésnapjához időzítve.
Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben. Érettségi vizsgáját itt tette le 1935-ben, majd 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ebben az évben kezdett el tanítani is: két évig Debrecenben, majd 1942-től 1945-ig a hódmező-vásárhelyi Református Leánygimnáziumban dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt az 1949-ben történt elbocsátásáig. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozták meg számára a szélesebb körű ismertséget. Munkái többek között: Abigél (1970), Ókút (1970), Régimódi történet (1971), Kiálts, város! (1971), Az a szép fényes nap (1976).
Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használjáka Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!
ÜNNEPI NYITVA TARTÁS:2026. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK 12-16 AUGUSZTUS 20-ÁN A BELÉPÉS INGYENES!2026. AUGUSZTUS 21., PÉNTEK ZÁRVA
Tovább olvasom
Július 22-én a Magdák, Magdolnák, július 23-án a Lenkék ünneplik a névnapjukat. Ebből az alkalomból Szabó Magda és édesanyja, Jablonczay Lenke sírjára kardvirágot és ...
Tovább olvasom
Az első tárlatvezetésen vendégeink közt köszönthettük Tompa Enikő országgyűlési képviselőt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium parlamenti ...
Tovább olvasom